Ez a lény kicsit kilóg a sorból, ugyanis neki nem az alakja emberi, hanem az arca. A teste pedig egy kutyáé. Az Edo-kor óta találtak feljegyzéseket arról, hogy ilyen lényeket láttak és mind a mai napig hallani történeteket friss találkozásokról. Ezek a találkozások többnyire éjszaka történnek városok környékén, vagy autópályák mentén, ahol a jinmenken-ek hihetetlen gyors sebességgel közlekednek. Azt mondják, tudnak beszélni is, de kifejezetten modortalanok és inkább csak azt kérik, hogy hagyják őket békén. Tulajdonképpen ha egy ilyen lénnyel hoz minket össze a sors, viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Lehet, hogy megrémülünk vagy elborzadunk, de a jinmenken legalább nem arról híres, hogy végez azzal, aki megpillantja. Elterjedt nézet, hogy közúti balesetek áldozatainak szellemei, de az is, hogy állatkísérletek elszökött alanyai. Ezért attól függetlenül, hogy nem gyilkolászós típusok, még rossz ómennek tartják őket és baleseteket, katasztrófákat varrnak a nyakukba. Állítólag hajlamosak üldözőbe venni autókat és akár 100km/h sebességgel is képesek rohanni, miközben visító, sikító hangot hallatnak. Hogy mi is állhat a különös találkozások hátterében és mik is valójában a jinmenken-ek? Nos, a kérdésre számtalan, tudomány-szagú választ kreáltak, legalább annyit, mint fantázia-szagút. Én azt emelném ki, amit magam a legvalószínűbbnek tartok: a japán makákók elméletét. Miszerint ezek a – Japán szinte minden területén fellelhető – főemlősök éjszaka, korlátozott látási viszonyok mellett könnyen összetéveszthetőek egy kutyával. Emellett – mint a főemlősöknek általában – emberszerű arcuk van, és a lehető legváltozatosabb ijesztő hangokat tudják kiadni magukból. Nem csak a vadonban élnek, több példány bemerészkedett külvárosi övezetekbe, vagy akár a városokba élelemért, kukákban keresgélni. Nem véletlen, hogy sokan találkoznak velük éjszaka, mikor teszik ki a szemetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése